Ízek az életből - Király Kinga Júlia: A test hangjai

2012. május 14., hétfő

| | |

                Egy igen rendhagyó könyvvel volt szerencsém megismerkedni. Talán nem is olyan szokatlan mű, bár számomra az, azonban mindenképpen különleges.(Már előre érzem, hogy a beszámolóm ez alkalommal igen kuszává sikeredhet. Igyekszem ennek az okát időközben feltárni.) Egy kortárs prózakötetről írok ez alkalommal, melyet Király Kinga Júlia, egy fiatal írónő alkotott, főleg a női szexualitás és érzelmi világ változásairól és miértjeiről, mindezt 11 rövidebb hangvételű, mégis teljes értékű novella láncolatában. Őszintén bevallom, az első oldalak olvasásakor még nem voltam biztos abban, hogy igazán ínyemre lesz a kötet. Később azonban rájöttem, hogy inkább a stílus volt számomra szokatlan, egyszerűen rá kellett hangolódnom. De még mielőtt belemerülnénk a stílus részleteibe, szeretnék néhány sort áldozni a mű tartalmára.

                Mint azt már több kutatás is kimutatta, az ember gyakran köt emlékeket látványhoz, illatokhoz, ízekhez, tapintáshoz, tehát különböző érzékeket kapcsol egymáshoz az asszociáció megkönnyítésére. Ennél fogva alakul ki az a jelenség, amelyet szinesztéziának hívunk. Az egyik érzet felébreszt egy emléket, mely aktivál egy újabb érzéket. Például látunk egy pohár tejet és égető érzés jut eszünkbe, mert megégettük magunkat egyszer a forró tejjel, netán rossz érzés tölt el, mert a szüleink egyszer egy pohár tej miatt vesztek össze. E jelenség alapján épülnek fel a történetek. A hétköznapi élet legalapvetőbb, legmegszokottabb, legkevésbé feltűnő élelmiszerekhez kapcsolódó emlékek tárulnak elénk, megdöbbentő puritánsággal. Az emlékek sorában találkozunk megcsalással, erőszakkal, küzdelemmel, családdal, háborúval, kalandokkal, szerelemmel és annak elmúlásával. A mesélők minden korosztályból megtalálhatók, több társadalmi rétegből valók. Számomra a kedvenc történet kifejezetten megrázó volt, egyben érdekfeszítő és álomszerű. A méz, egy ledér története, aki szerelmes volt egy személybe is és a test örömeibe is. Mivel ez a történet nem napjainkban játszódott, hanem évszázadokkal korábban (vélhetően), ezért e „foglalatossága” és szenvedélye lett a veszte is.
Anélkül, hogy bármelyik történetet is itt felfedném, néhány dolgot érdemes megosztanom Veletek, melyeket én tanultam az epizódok során. Az első, a viszonylagosság. A történetekben az igazság nem fekete és nem fehér, még a főszereplő elméjében sem, épp ahogy a valóságban. Ezt a mindennapi életben könnyebb elfogadni, mint egy könyvet olvasva, de ezért volt olyan elgondolkodtató minden fejezet. A második, hogy mindig tudd, mindenki más ugyanolyan ember, mint Te vagy. Ez az első könyv, ami ezt a leckét szinte arculcsapásként dörgöli az olvasó orra alá.
                Hogy mitől ilyen intenzív és elvont ezek a szösszenetek? (És mitől ilyen „se füle, se farka” az értékelésem?) Azért, amiért az ember saját gondolatvilága is alapvetően zavaros, kapkodó, színes, összefüggéstelen és kiszámíthatatlan, amilyen az írói stílus. Ahogy az ember olvassa a kötet sorait, nincs arra lehetősége az elméjének, hogy elkalandozzon, hiszen minden szóba jövő asszociáció ott van leírva az oldalakon. Eleinte furcsa volt, de azután kifejezetten kikapcsolta az agyam, megnyugtató volt, a személyek érthetőbbek, mivel ezzel a „trükkel” az írónő igazán közel hozta a főszereplő szemszögét az olvasóhoz, egyben szinte az olvasó saját emlékévé változtatva a történeteket.
Meg kell említenem az igazán magyar nyelvezetet. Nekem ez a fajta szókincs kislánykoromból volt ismert. Valahogy újra igazán gazdagnak éreztem a mindennapi magyar nyelvet. Mindemellett gyönyörű és különleges nevekkel találkozhatunk.

                Kicsit úgy éreztem magam, mintha kaptam volna tizenegy új emléket. Olyan furcsa volt, mintha nem is olvasnék, csak valaki mássá válnék azon nyomban, amint elkezdtem falni a betűket. A lehető legpusztítóbb hétköznapiság hatására hirtelen kevesebb dolgot tituláltam a saját életemben kínosnak, elítélendőnek. Valahogy olyan emberinek éreztem magam, kevesebb dolgot éreztem elítélendőnek. Nem mintha szent életet éltem volna eddig, de mégis normálisabbnak tűntem a szereplők megismerése után. Kezdtem érteni, mit érezhet egy idős asszony, aki valaha félrelépett, és azt az embert, aki végül a férje lett, nem is érzi akkora szerelmének, mint azt, akivel megcsaló emberré vált. Mindezt úgy, hogy a szavai, káromkodásai, hibái és apró mozdulatai lebegtek az elmémben. Igazán őszinte mű ez, mely akár egy nővé válási folyamatot is megkönnyíthet, de akár arra is megfelelő tanulmány lehet, hogy egy férfi kicsit belelásson egy női gondolatmenetbe. Sokszor kívánja ezt egy ember: hogy kicsit gondolatolvasó lehessen. Csak egy percre. Ezeket az epizódokat olvasva, kicsit azzá válhatunk. Mindenkinek ajánlom, őszintén. Bár egy kitétellel: ha nem tündérmesét akarnak, ha kicsit pihentetnék a gondolatdzsungelüket és ha kíváncsian szeretnének olvasni.

A fiatal írónő

A ledérkönyv. A borító szintén nagyon jól sikerült. A színek és a nagy-kicsi ellentét érzete több történetet is végigkísér.

A könyvért köszönet a Kalligram Kiadónak! :)

Értékelés: 5/4 csillag
Kedvenc történet: A méz

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése