Ízek az életből - Király Kinga Júlia: A test hangjai

2012. május 14., hétfő

| | | 0 megjegyzés

                Egy igen rendhagyó könyvvel volt szerencsém megismerkedni. Talán nem is olyan szokatlan mű, bár számomra az, azonban mindenképpen különleges.(Már előre érzem, hogy a beszámolóm ez alkalommal igen kuszává sikeredhet. Igyekszem ennek az okát időközben feltárni.) Egy kortárs prózakötetről írok ez alkalommal, melyet Király Kinga Júlia, egy fiatal írónő alkotott, főleg a női szexualitás és érzelmi világ változásairól és miértjeiről, mindezt 11 rövidebb hangvételű, mégis teljes értékű novella láncolatában. Őszintén bevallom, az első oldalak olvasásakor még nem voltam biztos abban, hogy igazán ínyemre lesz a kötet. Később azonban rájöttem, hogy inkább a stílus volt számomra szokatlan, egyszerűen rá kellett hangolódnom. De még mielőtt belemerülnénk a stílus részleteibe, szeretnék néhány sort áldozni a mű tartalmára.

                Mint azt már több kutatás is kimutatta, az ember gyakran köt emlékeket látványhoz, illatokhoz, ízekhez, tapintáshoz, tehát különböző érzékeket kapcsol egymáshoz az asszociáció megkönnyítésére. Ennél fogva alakul ki az a jelenség, amelyet szinesztéziának hívunk. Az egyik érzet felébreszt egy emléket, mely aktivál egy újabb érzéket. Például látunk egy pohár tejet és égető érzés jut eszünkbe, mert megégettük magunkat egyszer a forró tejjel, netán rossz érzés tölt el, mert a szüleink egyszer egy pohár tej miatt vesztek össze. E jelenség alapján épülnek fel a történetek. A hétköznapi élet legalapvetőbb, legmegszokottabb, legkevésbé feltűnő élelmiszerekhez kapcsolódó emlékek tárulnak elénk, megdöbbentő puritánsággal. Az emlékek sorában találkozunk megcsalással, erőszakkal, küzdelemmel, családdal, háborúval, kalandokkal, szerelemmel és annak elmúlásával. A mesélők minden korosztályból megtalálhatók, több társadalmi rétegből valók. Számomra a kedvenc történet kifejezetten megrázó volt, egyben érdekfeszítő és álomszerű. A méz, egy ledér története, aki szerelmes volt egy személybe is és a test örömeibe is. Mivel ez a történet nem napjainkban játszódott, hanem évszázadokkal korábban (vélhetően), ezért e „foglalatossága” és szenvedélye lett a veszte is.
Anélkül, hogy bármelyik történetet is itt felfedném, néhány dolgot érdemes megosztanom Veletek, melyeket én tanultam az epizódok során. Az első, a viszonylagosság. A történetekben az igazság nem fekete és nem fehér, még a főszereplő elméjében sem, épp ahogy a valóságban. Ezt a mindennapi életben könnyebb elfogadni, mint egy könyvet olvasva, de ezért volt olyan elgondolkodtató minden fejezet. A második, hogy mindig tudd, mindenki más ugyanolyan ember, mint Te vagy. Ez az első könyv, ami ezt a leckét szinte arculcsapásként dörgöli az olvasó orra alá.
                Hogy mitől ilyen intenzív és elvont ezek a szösszenetek? (És mitől ilyen „se füle, se farka” az értékelésem?) Azért, amiért az ember saját gondolatvilága is alapvetően zavaros, kapkodó, színes, összefüggéstelen és kiszámíthatatlan, amilyen az írói stílus. Ahogy az ember olvassa a kötet sorait, nincs arra lehetősége az elméjének, hogy elkalandozzon, hiszen minden szóba jövő asszociáció ott van leírva az oldalakon. Eleinte furcsa volt, de azután kifejezetten kikapcsolta az agyam, megnyugtató volt, a személyek érthetőbbek, mivel ezzel a „trükkel” az írónő igazán közel hozta a főszereplő szemszögét az olvasóhoz, egyben szinte az olvasó saját emlékévé változtatva a történeteket.
Meg kell említenem az igazán magyar nyelvezetet. Nekem ez a fajta szókincs kislánykoromból volt ismert. Valahogy újra igazán gazdagnak éreztem a mindennapi magyar nyelvet. Mindemellett gyönyörű és különleges nevekkel találkozhatunk.

                Kicsit úgy éreztem magam, mintha kaptam volna tizenegy új emléket. Olyan furcsa volt, mintha nem is olvasnék, csak valaki mássá válnék azon nyomban, amint elkezdtem falni a betűket. A lehető legpusztítóbb hétköznapiság hatására hirtelen kevesebb dolgot tituláltam a saját életemben kínosnak, elítélendőnek. Valahogy olyan emberinek éreztem magam, kevesebb dolgot éreztem elítélendőnek. Nem mintha szent életet éltem volna eddig, de mégis normálisabbnak tűntem a szereplők megismerése után. Kezdtem érteni, mit érezhet egy idős asszony, aki valaha félrelépett, és azt az embert, aki végül a férje lett, nem is érzi akkora szerelmének, mint azt, akivel megcsaló emberré vált. Mindezt úgy, hogy a szavai, káromkodásai, hibái és apró mozdulatai lebegtek az elmémben. Igazán őszinte mű ez, mely akár egy nővé válási folyamatot is megkönnyíthet, de akár arra is megfelelő tanulmány lehet, hogy egy férfi kicsit belelásson egy női gondolatmenetbe. Sokszor kívánja ezt egy ember: hogy kicsit gondolatolvasó lehessen. Csak egy percre. Ezeket az epizódokat olvasva, kicsit azzá válhatunk. Mindenkinek ajánlom, őszintén. Bár egy kitétellel: ha nem tündérmesét akarnak, ha kicsit pihentetnék a gondolatdzsungelüket és ha kíváncsian szeretnének olvasni.

A fiatal írónő

A ledérkönyv. A borító szintén nagyon jól sikerült. A színek és a nagy-kicsi ellentét érzete több történetet is végigkísér.

A könyvért köszönet a Kalligram Kiadónak! :)

Értékelés: 5/4 csillag
Kedvenc történet: A méz

Aki a virágot szereti... – Maryrose Wood: Méregnaplók

2011. szeptember 30., péntek

| | | 0 megjegyzés
Valószínűleg túlságosan magával ragadott engem Frances Hodgson Burnett Titkos kertje, mert azóta, hogy megismerkedtem a történettel, szeretem a kertet, és ez az érdeklődés manapság új életre kelt bennem. Így tapadt kezemhez a könyvtárban Maryrose Wood könyve. Hallottam már Lady Catherine Sarah Percy, Northumberland hercegnőjének kertjéről. Először arra számítottam, hogy tele lesz varázslattal, de ennél sokkal érdekesebb kaladnra keltem a könyv oldalain...


Jessamine Luxton az apjával él az angol erdők közepén, egy régi elhagyatott apátság romjaiban, valamikot az 1780-as években. Thomas, az apa egy gyógyító, s lánya a kíváncsiskodásával sokmindent megtanul tőle a növények különleges és veszélyes világáról. Ketten éldegélnek a kunyhóban, szomszédságukban Thomas méregkertjével. Egy nap hozzájuk kerül egy furcsa fiú, akit Gyomnak hívnak, mert birtokában van a növények tudásának. Szinte mindent tud róluk. A fiú nagyon visszahúzódó, hiszen előző gazdája rosszul bánt vele. Bár különleges tudásával bosszút állt az agresszív urán, mégis mély nyomot hagyott benne a korábbi évek tapasztalata. Jessamine segít Gyomnak megnyugodnia, felerősödnie, felbátorodnia, és mivel gyakran maradnak ketten Luxton gyógyító utazásai miatt, nagyon megkedvelik egymást, és lassan fény derül Gyom titkára is....

Amint a könyv végére értem, világossá vált számomra, hogy ez egy igazi mese felnőtteknek. Amolyan Andersen meséje több könnyed köntösbe bújtatott feszültséggel. Kevésbé az agresszivitás, mint inkább a titokzatos hatalomfitogtatás, és sarokba szorítás játsza a főbb szerepet. Kellet egy kis idő, mire körvonalazódott a történet mondanivalója, legalábbis számomra. Ehhez nem csupán az emberi karaktereket kell figyelni, foglalkoznunk kell a növények szeméyíségével is. Tulajdonképpen a növények megszemélyesítése teszi igazán meseszerűvé a regény hangulatát.
Luxton képviseli az esendő tudóst, akit a tudás általi  hatalomvágy fűti. Feladná érte a lányát is, és erre majdhogynem sor is kerül. Gyomot az érzékelés vezérli, a tudását tapasztalatból szerzi, úgymond első kézből. Mindebből következik, hogy nincs szüksége a kételyre, mindent jóhiszeműen fogad, és sajnos így áll az emberekhez is. Jóindulatból cselekszik. Jessamine valahol a két személyiség között helyezkedik el. Éhezik a tudásra, de meggondoltan áll a dolgokhoz, és körültekintő. Gyomban igazán az vonzza és nyűgözi le, hogy többet képes tapasztalni nála, többet hall, lát, ismer, anélkül, hogy több évet kellett volna tanulnia.
Mint már azt sejteni lehetett, igazán tetszettek nekem a növények karakterei. Kígyófű szavain már akkor érezhető volt, hogy egy nagyobb hatalom alatt játsza a kiskirályt, amikor Oleander még meg sem jelent. A fellengzős és bántóan ugrató szavak elsőre nem tűnnek jóindulató leckének, azonban ez később megcáfolódik. A növények alapvetően nem rendelkeznek a rosszindulattal, nem úgy, minr az emberek. Ez Oleanderrel kapcsolatban nem ennyire egyértelmű. Feltételezhetjük, hogy ő egy „ördögi” erőt képvisel, egy gonosz istenség, de ennél van egy másik, kézenfekvőbb álláspntom is. Számomra ő az, akit mi „Anyatermészetnek” hívunk. Ebben a tverzióban ő az erőskezű és bosszúálló „Apatermészet”. Úgy akarja megtanítani Gyomot a tiszteletre, alázatra és szerénységre, hogy a számára legfontosabbat, Jessamine gyógyulását teszi saját magától függővé. Így van ideje a fiút saját tapasztalásain keresztül megtaníttatnia Kígyófűvel és társaival az élet leckéjét.
A mese vége szükségszerűen nem jó. Ez a kétféle tudás, amit Luxton és Gyom képvisel, nem fér meg együtt, főleg azok után, hogy Gyom még jobban megismerte az igazságot, ezzel tudása még kevésbé lett emberi, és mert Luxton hatalomvágya felemésztő és nagyon is emberi.

Nagyon nem bántam meg, hogy kézbe vettem ezt a kötetet. Ezt a mesét még el is tudom képzelni Lady Catherine Sarah Percy, Northumberland hercegnőjének valóban létező kertjében. A Lady hozzáállása a kert tanító jellegéhez valahol az arany középúton helyezkedik el, így nőhette ki a kert magát Európa leggazdagabb kertjévé. Az úrnő engedélyeket is kapott, így olyan kábító hatású szerek is megtalálhatóak ebben a kertben, amelyeket törvények tiltanak. Saját elmondása szerint tanítani akarja az embereket, hiyószen sokszor olyan növényekről is beszélünk, amilyeneket sosem láthatunk. A kert egy részének neve a Méregkert ( Poison Garden ), ahol a világ legveszélyesebbjei mutatják meg magukat, hol búrák alatt. A kert a gyönyörű Alnwick kastélyhoz tartozik, és még a Harry Potter filmek egy-egy jelenetének is otthont adott.






Részletesebben a kertről, Lady Northumberland-ről:


Kiadáshoz ez esetben csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy a magyar kiadás újra kitett magáért! De természetesen mindenki kialakíthatja a saját véleményét:




Értékelés: 5/4 csillag
Kedvenc pillanat: minden kertlátogatás
Kedvenc szereplő: Oleander, mint egy gondviselő és bosszúálló mindenható
Legrosszabb pillanat: „lánykérés” – a később nyilvánvalóvá váló feszültség miatt.

A könyvet köszönöm a Szabó Ervin Könyvtárnak! J

Családi kötelékek, szerelmi gubancok - Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

2011. július 15., péntek

| | | 0 megjegyzés




Gwenda és Giles, a fiatal házaspár úgy dönt, Angliában telepednek le. Az ifjú férj hát előreküldi feleségét, hogy válasszon egy ideális lakot az elkövetkező közös éveikre, mindezzel teljesen szabad kezet adva neki. Gwenda tehát a fészekrakás felemelő érzésével utazik az angol kis tengerparti, csendes városkába, Dillmouth-ba, ahol véletlenül rátalál a mesébe illő "Domboldal" névre keresztelt Viktóris korabeli villára. Hirtelen igazán otthon érzi magát. Meg is veszi a házat azon nyomban. Lelki szemei előtt már látja is az új, szobába illő tapétát, az átalakítandó közlekedőt... de várjunk csak! A gondolataiba ötlik hirtelen egy halott fiatal nő képe a padlón, a tökéletes házban!! Talán megszállta egy nyugtalan szellem? Vagy a ház van megátkozva? És ki a halott nő? A kérdések egyre csak záporoznak, a válaszok pedig sehol...

De Miss Marple ezúttal is jó helyen van, a jó időben. Éppen rokonainál tartózkodik, mikor egymáshoz szólítja őket a sors Gwendával. s ez a lánynak a megoldást jelenti. Az idős hölgy ugyanis egyre több kérdésre megtalálja a választ ezúttal is, méghozzá igen kézenfelvő megoldásokat. Azonban ahogy kiderül, hogy valóban szóban forog egy gylkosság, valaki valóban áldozat, és a kisváros lakói és Gwenda családjának tagjai között meglepően sok a bonyolult kapcsolat.

Az áldozat kacifántos szerelmi viszonyai a rejtély megoldására egyre több alternatívát kínál. Agatha ezen regényében sikerült korán gyanút fognom a gyilkosra. Igazán felcsigázó volt, és állandóan fenntartotta a feszültséget, hogy többször éreztette az írónő az olvasóval, hogy a megoldás egy karnyújtásnyira van. Ezúttal nem untam rá a várakozásra, mivel minden egyes alkalommal fény deült egy-egy lappangó információra. Érdemes volt figyelnem Miss Marple- re, aki kifejezetten rokonszenves hölgy volt, kevésbé cserfes, mint ahogy megszoktam. Ami még üdítőbb volt a regényben, hogy a nyomozásban Gwenda és Giles Reed is tevékenyen részt vett sőt, ez esetben Miss Marple vonakodott a nyomozástól, ami még nagyobb feszültséget gerjesztett.

A végkifejlet, mint már említettem, csak részben volt meglepő. Ha az ember a puszta tényekre figyel, a gyilkos kiléte kevésbé meglepő, az indíték pedig ezek után szintén sejthető, azonban a  háttérben megbúvó viszonyok, mellékszálak még nagyobb hangsúlyt kapnak.

Feltételezem, nekem azért tetszett ilyen nagyon ez a történet, mert maga a kisváros és a környezet is nagyon megragadott, nem is beszélve a fiatal házaspár lelkes kíváncsiságáról. Mindenkinek ajánlom, aki laikusként szeretne nyomozni, ugyanis ezúttal a hangsúly a józan paraszti észen van.

Megfilmesítésről ezúttal nem szeretnék szólni. Annyira magamévá tettem az általam kreált világot a könyvhöz, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy csalódnék. Nektek, s Önöknek azonban kellemes szórakozást! :)

Értékelés:
Kedvenc pillanat: Gwenda és Giles Erskine őrnagynál nyomoz; Gwenda először látja a "Domboldalt", berendezkedik.
Kedvenc szereplő: Helen Kennedy
Legellenszenvesebb szereplő: Mr. Afflick

Tizenhárom okom volt..., hogy elolvassam - Jay Asher: Tizenhárom okom volt

2011. június 20., hétfő

| | | 0 megjegyzés
Régóta készítettem magam erre a könyvre. Tizenkétszer hagytam könyvesboltban, tizenharmadszorra kivettem a könyvtárból. Viccet félretéve, tartottam ettől a történettől. Számítottam arra, hogy nagyon nyomasztó lesz, elkeserítő. Az is felmerült bennem, hogy csupa önsajnálatot árasztó monológokat olvashatok végig. Az igazság középúton ért.


Röviden a történet: A kisvárosi középiskolás lány, Hannah, egy nap úgy dönt, véget vet az életének.  Az okait a városlakók csak találgatják. Hannah azonban nem akarja megadni a tudatlanság jótékony köpönyegét azoknak, akik cselekedetei vagy létezése hatással volt rá, és megindították a végzetes "lavinát". Így, útjára indít egy kazettacsomagot, mely elmeséli történetét. A kazettákat Clay is megkapta, aki mindig közelebb szeretett volna kerülni Hannah-hoz. Megdöbbenése után nincs más választása, mint végighallgatni a lányt, végigjárni Hannah útját az utolsó pillanatig. De Clay vajon miért szerepel a listán? Mivel járult hozzá a végkifejletthez?


A történetet ketten mesélik. Clay, és Hannah a kazettákról. A két monológ könnyen elhatárolódik egymástól a szövegformázásnak köszönhetően. Emellett azzal, hogy Hannah passzívan kommunikál, már nem hallja Clay reakcióit, az olvasó viszont igen, párhuzamosan figyelhetjük a két személyiséget, és a történeteket több oldalról ismerjük meg. Kettejük története valóban nyomasztó, mégis életszagú. Egy hosszú éjszakát olvashatunk és élhetünk végig Clay-jel és a felbukkanó szereplőkkel, megismerve Hannah életének minden utóbbi állomását. A lánnyal történt események egymást gerjesztő, középiskolai kalandok, piszkálások és gúnyolások, melyek egyre nagyobb nyomot hagynak a valójában sérülékenységre hajlamos Hannah-ban. A tizenhárom ok szétboncolva véleményem szerint nem adnak elengendő alapot a lány drasztikus tettéhez. Azonban viszonylag rövid időn belül történt eseményekről mesélnek a kazetták, a lány mögött már nem egy stabil család áll, nincs Hannah közelében egyetlen ember sem, akinek mindent kitálalhatna, egy idő után mindenkiben csalódik. A kisváros lakóinak pletykálása és előítéletessége, valamint a családi háttér megadja Hannah számára a begubózás lehetőségét. 


Csalódtam volna a könyvben, ha a lány nem ismerné fel, hogy segítségre van szüksége, és nem próbált volna javítani saját helyzetén. Azonban Hannah felismerte és megtette, legalábbis megpróbálta. Megoldást látott Clay-ben, azonban már nem tudott annyira megbízni benne sem, hogy sikerüljön kinyílnia, mindennek tetejében az okok száma egy történettel nő. Megoldást keresett a tanárában, de már türelmetlenül, a lehető legutolsó pillanatban. Clay pedig? A lány egy egészen másfajta szerepet oszt számára. Hannah megnyugvást próbál adni, és bocsánatot kér az elrabolt lehetőségért, hogy nem ismerhették meg jobban egymást, nem engedte magához közelebb. Végig nagyon sajnáltam Clayt, mert nehezen hittem el, hogy bármi negatív köze lenne Hannah döntéséhez, mégis egyetértettem Hannah-val, hogy hallania kellett az okait. Annyiban érthetőnek tartom Hannah lépését, hogy egy középiskolás lányról van szó. Mégsem értek egyet a döntésével, és ezt az író Clay reakcióival és a kettősség fenntartásával megerősítette bennem. Nem változott a véleményem arról, hogy az öngyilkosság nem megoldás. Érdekes volt egy ilyen döntésig tartó utat végigolvasni. Azt hiszem Asher-nek sikerült egy nagyon magával ragadó formáját választani a figyelemfelkeltésnek. Mindemellett nem tartom lehetségesnek, hogy az öngyilkosságra készülőnek a környezete képes időben felismerni a problémát. Ez leginkább a közelebbi ismerősökre vonatkozik, Hannah esetében, aki részben felelősnek mondható, az a tanára. Azonban ez sem teljesen egyértelmű. A megoldás nagy részben Hannah személyiségén múlt volna, esetleg Clay határozottságán, tanáruk figyelmességén és természetesen a csínyek és megalázó tettek elkövetőin. Ez utóbbiak viszont szinte elkerülhetetlenek a középiskolai élet során. (Személy szerint korábban estem át a dolgon, de a középiskola sem volt egy sétakocsikázás.) A könyv végén lévő rövid riport szerintem minden felmerülő kérdésre választ ad, és nyomatékosítja a regény mondanivalóját. Számomra azonban a lezárás kifejezetten reménykeltő és ugyanolyan életszagú volt, mint maga a történet.


Borító tekintetében szerintem a magyar kiadás verhetetlen, de mutatok pár dobogós művet. 






A regényből a Universal Pictures filmet készít Selena Gomez főszereplésével. Még nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő választás a színésznő, abban viszont biztos vagyok, hogy a gyerekfilmek után ez akár egy kiugrási lehetőség is lehet, hiszen egy érettebb és mégis sérülékeny lány Hannah. 



Ajánlom figyelmetekbe a könyv honlapját! A kazetták meghallgathatók, és a weblap könnyen áttekinthető, szerintem passzol a regényhez.


Értékelés:
5/4, 5 csillag
Kedvenc pillanat: Clay a buszon, és az utolsó jelenet
Kedvenc szereplő: a "kazetták őrzője" 
Legrosszabb pillanat: -


Kellemes olvasást! :)